2012. április 4., szerda

ECDL Szövegszerkesztés feladat megoldás - Szegély és mintázat





 Az ECDL szövegszerkesztési feladatok megoldása során többféle szegély létrehozását kell elsajátítanunk. Első feladatunk a teljes szöveg begépelése. Ezt követően kijelöljük azt a szöveget, amelyet be kell kereteznünk. Következő lépésként a Kezdőlap fülön a szegély ikont hívhatjuk segítségül.
Amennyiben nem az ikon által mutatott szegélyre van szükségünk, nyissuk le az ikont. (Piros nyíl).

Következő egyszerű szegélyek közül választhatunk: alsó szegély, felső szegély stb. Néhány feladat ennél bonyolultabb szegélyezést követel meg. Ezeket a fenti párbeszédpanel utolsó " Szegély és mintázat" parancsával tudjuk elkészíteni.



Először a hatókört kell beállítanunk. Amennyiben a szegély a bekezdés elejétől a végéig tart, a hatókörnél bekezdést kell beállítanunk. Kivételt képez ez alól amikor a szegély a szöveg két széléig tart, itt szöveg szerinti szegélyről beszélünk.


Második lépésként válasszuk ki a vonal stílusát.
Harmadik lépés a vonal színe.
Negyedik lépés a vonal vastagságának megállapítása. Igyekezzünk a feladatlapon szereplő mintához leginkább hasonló vonalvastagságot megadni.
Legvégül ötödikként beállíthatunk árnyékot, amennyiben a reprodukálandó feladatlapon szerepel.
Egyes feladatoknál a szegélyezés mintázattal is kiegészül. Ebben az esetben lépjünk át a Mintázat fülre és adjuk meg a kitöltés színét. Végül nyomjuk meg az O.K. gombot.




2012. április 3., kedd

ECDL Prezentáció feladat megoldás - Prezentáció oldalmérete, sablonok beállítása

 A prezentációs feladatok többféle oldalméret átállítást kérhetnek. Szerepelhet többek között 35mm-es dia formátum, ún. " képernyőre történő vetítés" formátum, illetve egyéni például 26 cm széles és 19 cm magas oldalméret.
Ezeket a beállításokat könnyedén elvégezhetjük a következőképpen: a Tervezés fül Oldalméret ikonjára kattintunk, majd kiválasztjuk a feladat által megkívánt beállítást.




Végül megnyomjuk a  párbeszédpanel OK gombját.

Sablon alkalmazása a bemutatóra:
A bemutatóra négy féle sablont alkalmazhatunk. Ezeket az előzőleg az www.ecdl.hu oldalról az alábbi linkről http://njszt.hu/ecdl/felkeszules#ecdl_vizsgapeldatar letöltött prezentáció mappa sablonok almappában találhatjuk.
A sablon telepítése a következőképpen történik:


A Tervezés fülre kattintunk, majd a Témák csoport, Egyebek gombjára kattintunk (piros nyíl).

Itt a Témák keresése parancs kiválasztása után a mappa szerkezetben tallózzuk  az előzőleg telepített Prezentáció mappát. Ezen belül a Sablonok almappát tallózzuk, majd pedig kiválasztjuk a kívánt sablont. Itt négy alap sablon közül választhatunk Kőlap, Sabon1, Sablon2, Vonalak. Ezek után nincs más dolgunk, mint megnyomni az Alkalmaz gombot.

2012. április 2., hétfő

ECDL Prezentáció feladat megoldás - Igazítás a dián

A prezentációs ECDL feladatok szövegében gyakran olvashatjuk a következőket: igazítsa a dián levő téglalapot (helyette szerepelhet dobozt, képet stb.) a dia közepére!

Megoldás: a téglalapra kettőt kattintunk, majd a formátum fülön megkeressük az igazítás ikont. Ennek lenyitásával

kiválasztjuk az igazítás középre vízszintesen, illetve az igazítás középre függőlegesen parancsot, így a téglalap valóban a dia közepére kerül. Hasonlóképpen járhatunk el ha kép, vagy cím illetve szöveg doboz középre rendezését kell végrehajtanunk.

Egyszerűen megoldható az alakzat, vagy kép forgatása illetve tükrözése i. Kettőt kattintva a szóban forgó alakzatra, a Formátum fülön a Forgatás gombra kattintva a leggyakoribb forgatási és tükrözési parancsokat találhatjuk meg. Amennyiben ezek nem felelnek meg, kattintsunk a további forgatási beállítások parancsra.